B�k�s, szeret� csal�d, kedves bar�tok �s egy meleg otthon – ennyit szerettem volna csup�n �letemben. Nem tudom, mi�rt, de sajnos egyik sem val�sult meg igaz�n. Annyira sz�rny� �letem volt. Mindig kil�gtam a sorb�l, mindig kig�nyoltak, mindig megvertek, minden�rt engem hib�ztattak. De nem �rdekelt k�l�n�sebben. �gy �reztem, ezek a szenved�sek csak er�s�tenek majd. De m�gis, �gy f�jt.

�ltal�nosban m�g voltak bar�taim. Nagyon j� bar�tok voltunk, k�l�n�sen egy l�nnyal. Chidorinak h�vt�k. Nagyon aranyos �s kedves volt, f�k�pp velem. Minden j� is volt, eg�szen addig, am�g egy nap fordulat nem k�vetkezett be az �let�ben. Mindig is nagyon j� tanul� volt, az �lma az volt, hogy k�lf�ld�n tanulhasson.

-          K�rlek, bocs�ss meg nekem, de nem utas�thatom vissza ezt a lehet�s�get… te is ismersz, nem k�rhetsz r�, hogy maradjak… de tudod, az, hogy elk�lt�z�k, m�g nem jelenti azt, hogy a bar�ts�gunk megszakad. Lev�len vagy e-mailben tov�bbra is tarthatjuk a kapcsolatot. – Ezeket mondta nekem, miel�tt elutazott volna Angli�ba.

Ez �ltal�nos v�g�n volt. Azt az �vet m�g befejezte itt, ut�na a gimit m�r Angli�ban kezdte. Ezut�n maradtan �n is teljesen egyed�l. Egy darabig val�ban levelezt�nk, azt�n egyszer m�r nem v�laszolt, �s lassan teljesen megszakadt a kapcsolatunk. �j bar�tokat nem igaz�n tal�ltam. Mi volt ennek az oka? Nagyon egyszer�. K�l�n�s dolgok t�rt�ntek k�r�l�ttem.

Ha �sszevesztem egy oszt�lyt�rsammal, m�snapra vagy elt�nt, vagy holtan tal�ltak r� valahol. Volt, hogy oszlopok d�ltek ki mellettem, k�belek szakadtak le �s �ltek meg embereket, vagy csak sim�n kit�rt az iskola ablaka �s megvak�tott p�r di�kot. Ez�rt is ragadt rajtam a „nasakenai” n�v, b�r nem igaz�n �rtettem, hogy j�n a szerencs�tlens�g ezekhez a dolgokhoz.

A l�nyeg, hogy mindenki rettegett t�lem. Az iskol�ban az oszt�lyom olyan kedves volt hozz�m, hogy kialak�tott egy kis elszigetelt r�szt, ahol �lhettem �r�n. T�bbnyire egy sz�t sem sz�lt hozz�m senki, legsz�vesebben r�m se n�ztek. Pedig �n semmi rosszat sem tettem. Soha az �letben nem b�ntottam senkit, f�leg nem gyilkoltam. Egyetlen dolog volt csak bennem val�j�ban, ami nem norm�lis: l�ttam a szellemeket. Nem is szellemeknek nevezn�m �ket, hisz mind sz�rnyetegek voltak feh�r koponyaszer� maszkkal a fej�k�n. �k voltak azok, akik elt�ntett�k az oszt�lyt�rsaim, de soha nem tudtam meg�ll�tani �ket. Igaz�b�l rettenetesen f�ltem �n is t�l�k. Ha megl�ttam egyet, mozdulni sem tudtam a r�m�lett�l. Ezt persze rajtam k�v�l senki nem tudta, �gyhogy azt hitt�k, �n vagyok az oka.

T�bbnyire egy sz�t sem sz�lt hozz�m senki, legsz�vesebben r�m se n�ztek. Akadtak persze olyan mer�szek, akik n�ha megel�gelt�k az elt�n�seket �s n�h�ny sz�netben igen elb�ntak velem: �t�ttek, vertek, ahogy csak tudtak. De soha nem �t�ttem vissza. Csendesen t�rtem a ver�seket. Az ilyen mer�szek t�bb� soha nem j�ttek suliba.

Komolyabb gondokat soha nem okoztak bennem. Soha, eg�szen addig a napig. Ugyanolyan nap volt, mint �ltal�ban a t�bbi. A nap v�gezt�vel elindultam hazafel� az iskol�b�l. (Egyed�l �ltem, mert any�m sz�let�semkor meghalt, ap�m f�l �ve r�szegen �ngyilkos lett.) Kikanyarodtam �s a suli h�tulja fel� vettem az ir�nyt. Alig f�l m�terre utamat �llt�k. Egy rak�s sr�c volt az oszt�lyomb�l, meg a fels�bb oszt�lyokb�l is voltak p�ran. �rd�gi vigyor �lt a k�p�k�n, kez�kben k�l�nf�le fegyverek voltak: katana, k�s, �s�, botok, de volt olyan is, aki csup�n k�veket hozott mag�val. A l�tv�nyuk megr�m�tett. M�gis mit akarnak t�lem?

Nem volt sok id�m gondolkozni, mert szinte r�gt�n nekem ugrottak. Mind bel�m �ll�totta a k�s�t, kardj�t, k�vekkel dob�ltak, fejemet vert�k a f�ldh�z, meg minden hasonl�. Mit akarnak? Most �k t�nyleg…? Nem �rtettem… m�r-m�r s�rni kezdtem – k�nnyesedett a szemem. Nagyon f�jt. Nem is felt�tlen a sebeim, ink�bb a szavak, amelyeket k�zben ki�ltoztak. „Most meghalsz, te �lnok gyilkos! Ezt az�rt kapod, mert meg�lted a bar�taimat! Milyen �des a bossz�! D�g�lj meg �gy, mint ahogy a t�rsainkat is meg�lted!”

Nemsok�ra elmentek, engem pedig otthagytak az iskola m�g�tt – csaknem holtan. M�r nem volt sok h�tra. Sz�vem hevesen l�ktetett, leveg��rt kapkodtam, de alig kaptam leveg�t. Mindenem f�jt, f�ztam is. Alig hagytak rajtam valami ruh�t, az es� pedig esni kezdett. L�tni m�r lassan semmit sem l�ttam. Nem k�zd�ttem az �letben marad�s�rt. Nem akartam �lni. Nem volt �rtelme. Mindent feladtam m�r r�gen…

5 percig lehettem m�g magamn�l. Addig sz�rny� hal�ltus�t v�vtam, b�r nem nagyon ellenkeztem. Azt�n szemem lassan lecsuk�dott, �s �n semmit nem l�ttam. Utols� k�pek, amikre tiszt�n eml�kszem, azok olyan dolgokr�l voltak, amiket soha nem kaptam meg.

B�k�s, szeret� csal�d, kedves bar�tok �s egy meleg otthon – ennyit szerettem volna csup�n �letemben. Nem tudom, mi�rt, de sajnos egyik sem val�sult meg igaz�n.