A harc még mindig folyt Hitsugaya és Miyamoto között, bár egyre inkább úgy tűnt, Miyamoto túlszárnyalja a kapitányt.

-          Úgy nézem, a jégvirágaid lassan elhervadnak! – mosolygott gúnyosan a férfi.

-          Ne becsülj alá egy kapitányt! – jelentette ki magabiztosan, bár ő is tudta, sokáig nem húzhatja a harcot.

Mindketten kivételesen jól harcoltak, egy szerencsés fordulat döntötte el a harc kimenetelét. Amikor Miyamoto leugrott a földre, hogy innét lökje fel magát és végleg befejezze a harcot, véletlenül pont olyan helyre lépett, ahol egyenetlen volt a talaj. Megbotlott hát, elvesztette az egyensúlyát és a földön találta magát. Hitsugaya kapva az alkalmon kilőtte magát és fénysebességgel belecsapódott Miyamotoba. A kardját pedig csaknem markolatig beledöfte ellenfelébe.

-          Itt a vége! – jegyezte meg.

-          Nem lehet… hogy vesztettem? – csodálkozott a férfi. – Nem igaz… nem igaz! Ghh… - kiabált, majd hirtelen vér csapott ki a száján.

-          Egy valamit árulj el! Mi volt Aizen célja ezzel a kísérlettel?

-          Ugyan… mégis honnét tudnám… én ezt…? – nyögte utolsó erejéből, majd meghalt.

-          Cshhh… - reagált Hitsugaya. – Mindegy. Most vissza kell mennem minél előbb Uraharához! Amíg még nem késő…

Még végig sem mondta ezt, de már nyílt is a Senkai kapu, ő pedig száguldott vissza a boltba. Bentről gyanús energiák szűrődtek ki. Van itt valaki - ez volt az első gondolata. Be akart lépni, de egyből egy árny támadt előtte.

-          Hitsugaya Toushirou! Itt álljon meg! Ne mozduljon! Yamamoto Genryuusai Shigekuni parancsából le van tartóztatva! Kérem, kövessen vissza Seireiteibe!

-          Hogyan? Az Omnitsukidou?

Ekkor az épületből kijött még több, ketten Matsumotot hozták. A nő már nem sírt. Ő sem tudta mire vélni ezt, bár lassan rájöttek. A múlt éjjel már ki is tudódott. Na, meggondolatlanságukért most vállalhatják a büntetést. Hitsugaya úgy nézett az ajtóra, mintha várna még valakit. Azonban senki nem jött. Matsumotora nézett. Ő csak megrázta a fejét.

-          Nem lehet…

-          Itt meg mi folyik? – jelent meg Yoruichi.

-          Yoruichi-sama! – bukkant fel hirtelen Soifon is.

Soifon röviden, tömören elmondott mindent, kijött Urahara is, kicsit kiegészítette a történetet.

-          Értem… - szólalt meg Yoruichi. – Akkor ez a fickó, akit Rukongaiban találtam, a bűnös, igaz?

-          Höhh? – nézett fel Soifon.

-          Ha minden igaz, akkor Hitsugaya kapitány nem áruló, mindent azért tett, hogy megmentse Soul Societyt és leleplezze az árulót. – idézte Soifon Yoruichi szavait Yamamoto-sotaichou előtt.

-          Értem. Szóval Hitsugaya minden cselekedete Soul Societyért volt. Ez esetben kénytelenek vagyunk bocsánatot kérni öntől Hitsugaya kapitány. – mondta mindezt maga a főkapitány a kihallgatáson.

-          Én… - Hitsugaya ennyit bírt csak kinyögni.

Ezután kiment a teremből. Fáradt volt, úgy gondolta, visszamegy a barokkjába és pihen egyet. Amint belépett az osztaga kapuin, hatalmas üdvrivalgás fogadta. Ha eddig nem is mindenkinek, de ezután már biztosan Hitsugaya lett az összes tag példaképe, akit tisztelnek.

-          Éljen Hitsugaya-taichou! – állt elő egy kékhajú kislány Hitsugaya elé. Szavai nyomán újra és újra felcsendült a többiek éljenzése.

-          Te… - nézett rá Hitsugaya.

-      Ohh, igen, én vagyok az egyik újonc, Aono Rena, de hívjon csak simán Rennek!

~*~*Vége*~*~